Harminchat közlekedési baleset egy nap alatt

posted in: Egyéb | 0

Valószínűleg a hatalmas köd és a rossz időjárási viszonyok felelősek azért, hogy 24 óra leforgása alatt a rendőröknek harminchat közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük.

Az egyik baleset halálos kimenetelű volt, ott egy személy életét vesztette, tizenöt baleset súlyos, húsz pedig könnyű sérüléssel végződött – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata péntek reggel az MTI-vel.

autobaleset_78347797_n

A rendőrség közleményéből az is kiderül, hogy nem csak a balesetek adtak munkát a hatóságnak: “Az említett időszakban a szolgálatot ellátó állomány összesen 97 személyt fogott el. Közülük 64-et bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 25 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján fogtak el. Száznegyvenkét személyt állítottak elő, köztük 60 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, további 14-et pedig ittas vezetés gyanújával” – írják.

Kedves Olvasók! Figyeljünk és vigyázzunk egymásra, mert semmi sem lehet annyira sürgős, hogy háttérbe szorítsa saját biztonságunkat vagy másokét. Különösen ilyen nehezített közlekedési feltételek mellett. Ezzel a felhívással kívánunk mindenkinek további kellemes ünnepeket.

Forrás: MTI
Fotó: hazipatika.hu

(Visited 87 times, 1 visits today)

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés