Hogy miért pont február második vasárnapja? Egyesek szerint: “A vízkereszttől hamvazó szerdáig tartó farsangi időszak a klasszikus báli szezon. Mivel ekkor a mezei munkák nem kötötték le az embereket és a mulatozást tiltó böjt sem volt, hagyományosan ez volt a házasságkötések legfőbb ideje is.”
Magyarországon az 1894-ben hozott XXXI. törvénycikk rendelkezett úgy, hogy érvényes házasságot polgári tisztviselő előtt kell kötni – szemben az addig a kereszténység elterjedése óta egyeduralkodó egyházi házasságkötéssel.
Számos nagyvárosban programokat szerveznek, valamint vendéglátók kedvezményeket hirdetnek ezekre a napokra, amely a világnap utáni hétre terjed ki hazánkban.
Sopronban például az evangélikus templomba invitálták az idén jubiláló párokat a házasságkötés újbóli megáldására, illetve az azért való közös imádságra.
Sajnos manapság egyre kevesebben lépnek be a házasság intézményébe, ennek lehetséges okairól Bíró László püspök egy korábbi levelében így írt: “”Korunkban nagy a kísértés, hogy az egész életre szóló hűségben megélt házasság helyett az alkalmi, a jelen pillanatban kellemes párkapcsolatot válasszuk. Látszólag könnyebb kölcsönös elkötelezettség nélküli párkapcsolatban élni, „élvezni” az életet, nem vállalni „felesleges” felelősséget gyerekekért, idősödő családtagokért, egyáltalán másokért. A kísértő azt sugallja, hogy jogunk van jól élni és mindent a saját egyéni javunkra kihasználni; a jólétet magunknak kell megteremtenünk, csak magunkra számíthatunk, nem várhatunk segítséget sem másoktól, sem Istentől – ha egyáltalán létezik –, ne is hallgassunk tehát azokra, akik természetfeletti valóságokról ábrándoznak.”
Valóban sokan beérik a jóval a nehezebb, de tökéletes helyett, mert félnek a felelősségtől, az egy életen át tartó elköteleződéstől és az ezzel járó nehézségektől. Pedig ha egyszer rá merünk lépni arra a bizonyos közös útra, a cél fényessége az út minden göcsörtösségét elsimítja majd. Egy 2014-es cikkemben így írtam a témáról:
“A házasság csupán egy papír. Az esküvői torta íze, s a mézeshetek izgalma hamar megkopik, elhalványul. Minden nap ugyanaz mellett ébredni, megosztozni a gondokon, elviselni egymás rigolyáit, elköteleződni egy életen át. Látszólag ennyit jelent két karikagyűrű, ám a felszín alatt mélyebb dolgok húzódnak. Türelmet tanulni, szeretetet adni és kapni, tudni, hogy mindig van mellettünk valaki, akire számíthatunk a bajban. Nem mindig tart örökké, olykor a legszilárdabbnak hitt utak is különválhatnak. Ám azok, akik kitartanak a megkezdett, közös ösvényen, együtt érnek a végére, s néha, az igazán szép napokon még vissza-visszatér az esküvői torta édes íze is. (2014. 02. 15.)”
Szólj hozzá!