Elfogták a kerekerdei farkas bántalmazót

posted in: Egyéb | 0

Akár 8 évet is kaphat a forró vízzel kontárkodó malac.

„Forró vizet a kopaszra!”- hangzik a mondat, mely ősz óta tartja rettegésben a kerekerdei farkasokat. Két hónappal ezelőtt ugyanis egy – a megkérdezett pszichológus véleménye szerint – szadista hajlamokkal rendelkező sertés forró vízzel sebesített meg egy helybéli ordast, majd később több fajtársát is.

A pórul járt állat beszámolója szerint érthetetlen, ami történt, s felfoghatatlan, hogy egy baráti látogatásnak indult délután hogy vehetett ilyen fordulatot. – Szokásos napi sétámat végeztem, amikor eszembe jutott, hogy meglátogatom régi barátomat, a malacot, ám mikor odaértem a házához, be volt zárva az ajtó – meséli. – Nekiálltam kopogtatni, de nevetett, és nem akart beengedni. Mikor kedvesen felszólítottam, hogy mégis csak nyissa ki az ajtót, csupán araszolva jutottam közelebb, mivel előbb csak a mancsomat, aztán a lábamat, farkamat, és végül a fejemet eresztette be – folytatta a könnyeivel küszködő farkas, aki szerint a legrosszabb rész ezután következett.

– Mikor teljesen bent voltam, kiáltást, és gúnyos röffenést hallottam, majd iszonyatos forróságot éreztem a fejemen. Kirohantam a patakhoz, hogy lehűtsem a fejem, majd oda nyúltam, és éreztem, hogy a bundám eltűnt. Szörnyű volt.

A rendőrség további nyomozása során kiderült, hogy a történet ezzel még nem ért véget. A sertés felmászott a kertjében lévő fára és onnan ingerelte a megkopasztott farkast és több fajtársát. Az ordasok – lévén nem nézhették tétlenül társuk szenvedését – egymás hátára állva igyekeztek közelebb kerülni a malachoz, aki ismét elkiáltotta a kritikus mondatot, megriasztva ezzel a piramis alján álló kopasz farkast, aki elszaladt, társai pedig lezuhantak, és kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.

A szadista disznót (aki unokatestvére szalma házában bujkált) végül múlt pénteken fogta el a hatóság. Ha bűnösnek ítélik, akár 8 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Hogy miért követte el a gaztetteket, egyelőre nem tudni. A farkasoknak azóta pszicho terapeuta segít feldolgozni a traumát.

(Visited 82 times, 1 visits today)

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés